A tizenkét TramTrain-szerelvényből jelenleg kettő javítás alatt áll, miközben a MÁV új közbeszerzést készít elő a járművek karbantartásának támogatására. A vasúttársaság a Vásárhely Most kérdéseire elárulta: a korábbi eljárásban érkezett ajánlat jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi keretet. Az új szerződés megkötése közel egy évig is eltarthat, de addig is biztosított a karbantartás.
A Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő TramTrain sokak mindennapi közlekedésének része, ezért nem mindegy, hány szerelvény áll rendelkezésre, és hogyan biztosítják azok folyamatos karbantartását. A Vásárhely Most korábban már beszámolt az októberi járatkimaradásokról, most pedig a járművek műszaki hátterével és a karbantartási szerződéssel kapcsolatban kaptunk részletes választ a MÁV-tól.
Jelentősen drágább volt az ajánlat a rendelkezésre álló keretnél
A vasúttársaság tájékoztatása szerint a korábbi közbeszerzési eljárás tapasztalatai miatt felülvizsgálták a tizenkét vasútvillamos karbantartására vonatkozó elképzeléseket. A döntés hátterében elsősorban az állt, hogy az ajánlattevő által megjelölt szolgáltatási díj és a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet között jelentős különbség mutatkozott.
Ezért a MÁV változtatott a tervezett konstrukción: a teljes körű külső karbantartási szolgáltatás helyett már csak karbantartást támogató szolgáltatás beszerzését tervezi. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vasúttársaság nagyobb mértékben támaszkodna saját szakembereire és műszaki kapacitásaira, a külső partner pedig elsősorban speciális szakmai, műszaki és technológiai támogatást nyújtana.
Két TramTrain jelenleg javítás alatt áll
A Vásárhely Most arra is rákérdezett, hogy a tizenkét szerelvényből hány áll rendelkezésre. A MÁV válasza szerint jelenleg két jármű javítás alatt van. A vasúttársaság közlése szerint az új közbeszerzés előkészítése, lefolytatása és az azt követő szerződéskötés várhatóan közel egy évet vesz igénybe.
Addig sem maradnak karbantartás nélkül a TramTrain-szerelvények. A MÁV tájékoztatása szerint a javítási és karbantartási feladatokat jelenleg is saját erőforrásaival végzi, szükség esetén szerződött javítópartnerek bevonásával. Ez a gyakorlat az új szerződés létrejöttéig is fennmarad. A társaság tehát nem a karbantartás megszüntetését, hanem annak hosszabb távú átszervezését tervezi.
Még mindig nem tudni meddig lassít a hídon a Trami
Ahogy arról korábban beszámoltunk az algyői vasúti Tisza-híd szerkezetével olyan problémák vannak, ami miatt most csak 50 km/h-ás sebességgel haladhat át rajta az összes szerelvény. Ez a vasúttársaság tájékoztatása szerint mindössze 1-2 perces menetidő növekedéssel jár. November közepén derülhet ki, hogy mi a probléma oka, mikor kezdődhet meg a javítás és mindez milyen forgalomkorlátozással jár majd.
Fotó: MÁV










