Pleskonics András „Plesi” mutatja be első kötetét a városi könyvtárban

Október 14‑én a Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtárban mutatkozik be Pleskonics András, ismertebb nevén Plesi vagy dr. Rock első kötete, a Játszom az életem… Plesi összes I. című könyv.

Időpont: 2026. október 14., szerda, 17:00
Helyszín: Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár, Hódmezővásárhely, Andrássy út 44.
Házigazda: Sulyok Csaba, a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola könyvtárosa

Plesi a szegedi zenei élet ismert alakja. Az ezredforduló óta rocktörténeti kurzusokat tart a szegedi egyetem bölcsészkarán, rocktörténeti táborokat vezet, a rádióhallgatók pedig dr. Rockként ismerhetik. Egykori tanítványaiból zenészközösség szerveződött körülötte, amelynek tagjai rendszeresen együtt zenélnek.

Eddig főként a rádióban, előadásokon, zenében és performanszokon keresztül mutatta meg, mit jelent számára „játszani az életet”. Most, 72 évesen jelent meg első könyve, amely a róla elnevezett sorozat első darabja. A kötet azokat a szójátékokat, játékos szövegeket és „cetliket” gyűjti egybe, amelyek az évtizedek alatt a védjegyévé váltak, de a zenészbarátokról, a családról és a rock és a blues világáról is szól. Különlegessége, hogy QR‑kódok segítségével zenét is lehet hallgatni olvasás közben.

A könyv előszavát Blaho Attila zongoraművész, zeneszerző írta, a kötetet pedig Plesi lánya, Pleskonics Éva Írisz szerkesztette, lektorálta és illusztrálta. A könyvet nyáron Szegeden már bemutatták, most a vásárhelyi közönség is megismerheti.

Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: Sulyok Csaba
01
okt
12:00
Dátum:
október 1 - október 31, 2026
Időpont:
12:00 am
Helyszín:
Több helyszín
14
okt
4:30
Dátum:
október 14, 2026
Időpont:
4:30 pm
Helyszín:
Hódmezővásárhely‑Makói Egészségügyi Ellátó Központ
14
okt
5:00
Dátum:
október 14, 2026
Időpont:
5:00 pm
Helyszín:
Németh László Városi Könyvtár
15
okt
7:00
Dátum:
október 15, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
16
okt
Dátum:
október 16 - október 17, 2026
Időpont:
All Day Event
Helyszín:
Népkerti
16
okt
9:00
Dátum:
október 16, 2026
Időpont:
9:00 pm
Helyszín:
Pepperoni Billiard Bar