Volt idő, amikor szinte biztosra vette, hogy a következő olimpiájáról már éremmel tér haza. Aztán jött egy súlyos sérülés, egy hosszú felépülés, és a felismerés, hogy Párizsban még a szőnyegre sem léphet. Szőke Alex azonban nem adta fel. A világbajnoki ezüstérmes birkózó most Hódmezővásárhelyen, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjaival találkozott. A rendhagyó testnevelésóra után arról beszélgettünk vele, hogyan lehet feldolgozni egy összetört olimpiai álmot, kik segítenek a legnehezebb pillanatokban, és miért hiszi, hogy a következő nagy sikere még előtte áll.
Szőke Alex mindössze 21 éves volt, amikor 2021-ben, a tokiói olimpián ötödik helyezést ért el a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos súlycsoportjában. Néhány hónappal később már világbajnoki ezüstérmet ünnepelhetett. Fiatal volt, sikeres, és úgy tűnt, egyenes út vezet a következő olimpiáig. Ő maga is így gondolta. „Már akkor úgy készültem fejben, hogy ha Tokióban kikaptam a bronzéremért, akkor a következő olimpián már automatikusan járna az érem” – mesélte mosolyogva, de a történet folytatása már korántsem volt ilyen derűs.
A sport nem mindig úgy alakítja az ember életét, ahogyan azt eltervezi. Alexnek komoly sérülésekkel kellett megküzdenie, 2023-ban pedig a nyaki gerincét is meg kellett műteni. A felépülés hosszú és nehéz volt, a párizsi olimpia pedig egyre távolabb került. „Bíztunk benne, hogy Párizsra minden helyreáll, de sem fizikailag, sem lelkileg nem voltam még olyan állapotban, hogy részt tudjak venni az olimpián.” Néhány évvel korábban még az olimpiai éremről álmodott, most pedig azt kellett elfogadnia, hogy nézőként követheti azt a versenyt, amelyre éveken át készült.
Egy birkózó hozzászokik a küzdelemhez. Ahhoz, hogy fáj, hogy elfárad, hogy időnként vereséget szenved. De egészen másfajta harc az, amikor az ember a saját testével és a gondolataival küzd. Alex számára a párizsi olimpia elvesztése nem egyszerűen egy kihagyott versenyt jelentett. Egy olyan cél került elérhetetlen távolságba, amelyért rengeteget dolgozott. „Nyilván nagyon szomorú voltam. Sok mindenen múlt, hogy ebből a mély gödörből ki tudtam jönni” – emlékezett vissza.
Nem próbálja úgy beállítani, mintha mindez könnyen ment volna. Nyíltan beszél arról, hogy szakember segítségére is szüksége volt. „Természetesen pszichológussal dolgoztunk együtt. A családom nagyon sokat segített, a barátnőm, vagyis most már a menyasszonyom, és a barátaim is mind mellettem álltak.” Aztán hozzátesz valamit, ami talán az egész beszélgetés legfontosabb gondolata: „De leginkább magamnak kellett ebből kijönnöm.”
Ez a mondat sokat elárul róla. Arról, hogy a legnehezebb időszakban sem volt elég egyszerűen várnia, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Neki magának is változnia kellett. Először azt kellett megértenie, hogy a múltat már nem tudja megváltoztatni. „El kellett fogadnom, hogy ez megtörtént, így alakult. De sosem szabad hátrafelé nézni, mindig előre kell.” Azt mondja, ha még mindig azon gondolkodna, miért nem sikerült kijutnia Párizsba, valószínűleg ma nem tartana ott, ahol. „Nagyon sokat dolgoztam magamon. Sokat komolyodtam, sokat fejlődtem fizikailag és mentálisan is. Ezek segítettek abban, hogy kijöjjek ebből a mély időszakból.”
A visszatérés eredményei önmagukért beszélnek. 2025-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, 2026-ban pedig már Európa-bajnoki döntőben is birkózhatott. Júliusban Budapesten rangos nemzetközi versenyt nyert, többek között egy olimpiai bajnokot is legyőzve. A története tehát nem ott folytatódott, ahol a sérülés előtt abbamaradt. Egy másik, tapasztaltabb Szőke Alex tért vissza a szőnyegre.
A beszélgetésünk idején éppen túl volt az asztanai világbajnokságon, amely nem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna. Mégsem egy csalódott, megtört sportoló állt előttünk. „Sajnos számomra nem sikerült túl jól, de azt gondolom, nem kell a kardomba dőlni. Jó az út, amin haladok. Persze vannak nehezebb időszakok, de ezekből ki kell lépni, át kell törni rajtuk.” Talán éppen azért tud ma már így beszélni egy rosszul sikerült versenyről, mert megtapasztalta, milyen az, amikor ennél sokkal többet veszít az ember.
Most ismét van egy nagy célja: a 2028-as Los Angeles-i olimpia. A következő évben már a kvalifikáció kerül a középpontba, és Alex szeretné minél hamarabb biztosítani a helyét az ötkarikás játékokon. „Nekem az a célom, hogy a világbajnokságon megszerezzem a kvalifikációt, és utána már nyugodt helyzetben készülhessek az olimpiára.” Addig azonban hosszú alapozás, kemény edzések és komoly versenyek várnak rá. A következő időszak egyik fontos állomása a budapesti Európa-bajnokság lesz. Most viszont egy ritka pihenőidőszakot is kiélvezhet, amiből egy élsportoló életében nincs túl sok.
Hódmezővásárhelyre a Küzdj meg a bajnokkal! program keretében érkezett. A Kratochvil kadétjaival közösen vett részt egy rendhagyó testnevelésórán, ahol nemcsak a sportolás, hanem a személyes találkozás is fontos szerepet kapott. Alex pontosan emlékszik arra, milyen érzés volt fiatalon sikeres sportolókkal találkozni. „Én is voltam ilyen fiatal, hozzánk is jöttek sportolók. Ha egy nagyobb sportoló érkezik, akire a gyerekek felnéznek, az nekik is nagy dolog. De nekünk is nagyon sokat jelent, hogy ezek a fiatalok így tekintenek ránk.” Szerinte az ilyen alkalmak azért is fontosak, mert a gyerekek új sportágakat ismerhetnek meg, és akár a saját jövőjükkel kapcsolatban is inspirációt kaphatnak.
A vásárhelyi találkozón azonban nemcsak a birkózásról szeretett volna beszélni. A foglalkozás végén néhány gondolatot is megosztott a fiatalokkal arról, hogyan érdemes hozzáállni a nehézségekhez. Amikor arról kérdeztük, mit tanácsolna azoknak, akik előtt még rengeteg siker és kudarc áll, nem bonyolult életvezetési tanácsokkal válaszolt. Egy egészen hétköznapi példát hozott. „A sport nagyon sok mindenre megtanít és nevel, de azt gondolom, az élet is hasonló. Ott is vannak nehezebb pillanatok, nehezebb időszakok. Nem szabad beletörődni abba, hogy most például egyest kaptam az iskolában. Legközelebb tanulok, figyelek, odateszem magam.”
Egyszerű gondolat. De egy olyan embertől, aki az olimpiai érem reményétől a műtőasztalon át a visszatérésig hosszú utat járt be, egészen más súlya van. Alex azt szeretné, ha a fiatalok megértenék: a kudarc nem feltétlenül jelenti azt, hogy rossz célt választottak. Néha csak azt, hogy még dolgozniuk kell érte. „Próbáltam őket motiválni, hogy haladjanak előre, és érjék el azokat a célokat, amelyeket kitűztek maguk elé.”
Szőke Alex ma ismét az olimpiára készül. Ugyanarra az álomra, amely néhány éve szinte szertefoszlott. De már nem ugyanaz az ember, aki Tokió után biztosra vette, hogy a következő játékokon érmet szerez. Talán óvatosabb lett. Talán türelmesebb. És egészen biztosan megtanulta, hogy egy sportoló erejét nemcsak az mutatja meg, hogyan győzi le az ellenfelét, hanem az is, hogyan áll fel akkor, amikor az élet viszi földre.







