Két autót is feltörtek az éjjel a Hódtóban – betörték az ablakokat, majd értékeket vittek el

Két egymás mellett parkoló autót is feltörtek hétfőre virradó éjszaka Hódmezővásárhelyen, a Hódtó utca 2. szám alatti társasház mellett. Az elkövető egy fekete Seat és egy fekete Audi vezetőoldali ablakát törte be, majd kisebb értékű tárgyakat tulajdonított el a...

Őszi fák között vezet a Hősök terétől épülő bicikliút nyomvonala

Sárga, vörös és barna levelek borítják a földet, az őszi színekben pompázó fák között pedig neonsárga karók jelzik, merre vezet majd Vásárhely egyik új kerékpárútja. A Hősök terétől egészen a Hunyadi utcáig sétáltunk végig a kijelölt nyomvonalon. A közel 36 millió...

Állatfejű alakok és pusztuló tájak – különleges kiállítás nyílt a Tornyaiban

„The Winner Takes It All ¿” – vagyis „A győztes mindent visz” címmel nyílt meg Kalán Viktória festőművész önálló kiállítása október 4-én a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. A tárlat az ember és környezete kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel a...

Torlódások jöhetnek a Hódtóban – Hamarosan indul a Lidl-körforgalom építése, csúszik a Tóth Malom utca

Hamarosan kezdődik a mini körforgalom építése a Lidl mellett, miközben a Tóth Malom utca felújítása is csúszik. A két beruházás egy ideig párhuzamosan zajlik majd, ezért különösen november 10-ig komoly közlekedési fennakadásokra kell készülni a Hódtóban. MInderről...

Tovább lassul a TramTrain az algyői Tisza-híd állapota – november második felében dönthetnek a javításról

Nem állt meg teljesen az algyői vasúti Tisza-híd szerkezetének állapotromlása, ezért tovább csökkenti a megengedett sebességet a MÁV. A korábbi 60 helyett egy 500 méteres szakaszon már csak 50 km/órával haladhatnak a vonatok. A vasúttársaság szerint a forgalom...

Programok és rendezvények

Hódmezővásárhely és környékének kultúrális programjai, rendezvényei

Fedezd fel a város és a tőle 30 perces autóútra lévő programokat és legyél te is részese a térség közösségi életének!

Hírek

Programok

01
okt
12:00
Dátum:
október 1 - október 31, 2026
Időpont:
12:00 am
Helyszín:
Több helyszín
15
okt
7:00
Dátum:
október 15, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
17
okt
7:00
Dátum:
október 17, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
18
okt
6:00
Dátum:
október 18, 2026
Időpont:
6:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
23
okt
Dátum:
október 23 - október 24, 2026
Időpont:
All Day Event
Helyszín:
Colosseum Club
24
okt
7:00
Dátum:
október 24, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ