Egy kiterjedtebb hálózat része lesz a Kása-erdei kerékpárút

A Kása-erdei kerékpárút nemcsak a bicikliseknek, hanem a gyalogosoknak is könnyebbséget jelenthet – erről beszélt Márki-Zay Péter polgármester a VTV Időben című műsorában. Ahogy azt múlt heti cikkünkben már megírtuk, a tervezett út nem aszfaltburkolatot kap, hanem...

A szombati ebéd után egy kis foci?

Most szombaton, október 10-én hazai pályán játszik bajnokit a Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák rögvest ebéd után, 13 órától lépnek pályára. Ha meccs van tervben, a sütit már érdemes a stadionban elfogyasztani!A Brlázs-tanítványok ez alkalommal a Meton-FC Dabas SE-t...

Torlódások jöhetnek a Hódtóban – Hamarosan indul a Lidl-körforgalom építése, csúszik a Tóth Malom utca

Hamarosan kezdődik a mini körforgalom építése a Lidl mellett, miközben a Tóth Malom utca felújítása is csúszik. A két beruházás egy ideig párhuzamosan zajlik majd, ezért különösen november 10-ig komoly közlekedési fennakadásokra kell készülni a Hódtóban. MInderről...

Belestünk a nyugdíjas lakóparkba

Nyílt napot tartottak kedden a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban, ahol az érdeklődők bejárhatták az intézményt és az aktuálisan bérelhető lakásokat is. Szanka László, a HVSZ Zrt. ingatlankezelési részegységvezetője a szolgáltatások mellett a beköltözés...

Kapu Tibor is Vásárhelyre érkezik – egész októberben pörögnek az Őszi Kulturális Hetek

Koncertek, színházi estek, kiállítások, könyvbemutatók és előadások követik egymást októberben Hódmezővásárhelyen. Az Őszi Kulturális Hetek egyik kiemelt vendége Kapu Tibor űrhajós lesz, aki október 29-én érkezik a városba. Az egész hónapot átfogó Őszi Kulturális...

Programok és rendezvények

Hódmezővásárhely és környékének kultúrális programjai, rendezvényei

Fedezd fel a város és a tőle 30 perces autóútra lévő programokat és legyél te is részese a térség közösségi életének!

Programok

01
okt
12:00
Dátum:
október 1 - október 31, 2026
Időpont:
12:00 am
Helyszín:
Több helyszín
15
okt
7:00
Dátum:
október 15, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
17
okt
7:00
Dátum:
október 17, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
18
okt
6:00
Dátum:
október 18, 2026
Időpont:
6:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
23
okt
Dátum:
október 23 - október 24, 2026
Időpont:
All Day Event
Helyszín:
Colosseum Club
24
okt
7:00
Dátum:
október 24, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ