Több mint harminc évvel ezelőtt az ATC HKK emlékezetes győzelmet aratott az akkor bajnok Honvéd ellen. A legendás vásárhelyi kosárlabdacsapat kapitánya Polányi Kristóf édesapja, Polányi Géza volt, akinek történetein keresztül a fiú már gyermekkorában megismerte a város kosárlabdakultúráját. Most ő maga is Vásárhelyen játszik: a Szedeáktól érkező irányító a Kosársuliban nemcsak új feladatokat, hanem a kosárlabdázás örömét is megtalálta.

Polányi Kristóf még meg sem született, amikor édesapja az ATC HKK színeiben játszott Hódmezővásárhelyen. A családi történetek azonban évtizedeken át megőrizték a legendás csapat emlékét. Az 1994-es, bajnok Honvéd elleni győzelem a vásárhelyi kosárlabda egyik emlékezetes pillanata volt, Kristóf számára pedig az édesapja, Géza által felidézett közösség jelentette az első kapcsolatot a várossal. „Amikor apával erről beszélgettünk, mindig nagyon jó élményeket mesélt. Fantasztikus csapategységről, összhangról és egy elképesztő kosárlabdakultúráról beszélt. És én most ugyanezt tapasztalom” – mondta a Vásárhely Mostnak adott interjújában.

Nem a pontok számítanak, hanem a csapat sikere

A Kosársuli új játékosa számára a közösség és a csapatjáték nem pusztán jól hangzó kifejezések. Már utánpótláskorában is azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a csapata nyerjen, még akkor is, ha ehhez neki kevesebb pontot kell szereznie. Elmondása szerint edzői már fiatalon felfigyeltek arra, hogy másként gondolkodik, mint sok kortársa. Miközben mások elsősorban a pontszerzésben keresték a sikerélményt, ő egy jó védekezéssel vagy gólpasszal is elégedett volt, ha azzal a közös győzelmet segítette. „Én akkor vagyok a legboldogabb, ha minden játékosunk dob tíz pontot, nem pedig egyvalaki huszonötöt” – fogalmazott.

Kristóf szerint ez az egyensúly a jelenlegi Kosársuli egyik legnagyobb erőssége. Úgy látja, a csapatban nincsenek túlságosan előtérbe helyezett egyéni szerepek, a játékosok a pályán és azon kívül is támogatják egymást. Erre jó példa volt a TFSE elleni idegenbeli győzelem, amelyen a vásárhelyiek 72–53-ra nyertek. Polányi szerint az eredmény mögött elsősorban a közös munka és az összhang állt. Azt is felidézte, hogy egy korábbi mérkőzésen, a Nagykőrös ellen jelentős hátrányban sem kezdtek egymásra mutogatni. Ehelyett folyamatosan biztatták egymást, és sikerült visszajönniük a mérkőzésbe.

Szegeden elveszített valamit, amit Vásárhelyen újra megtalált

Polányi Kristóf a Szedeáktól érkezett a Vásárhelyi Kosársulihoz, ahol egészen más szerep vár rá. Több játékpercet kap, nagyobb felelősséget visel, és irányítóként sokszor tőle indulnak a támadások. Bevallotta, hogy az első mérkőzéseken még szokatlan volt számára ez a helyzet. Túlságosan sokat gondolkodott azon, hogyan kellene megszerveznie a játékot, és hogyan felelhetne meg az új elvárásoknak. Saša Vejinović vezetőedzővel is beszélgettek erről. A szakember tanácsai segítettek neki abban, hogy ne akarjon mindent túlgondolni, hanem bízzon a saját képességeiben. A változás pedig nemcsak a teljesítményén, hanem a hozzáállásán is érezhető.„Úgy éreztem, hogy elveszítettem a játék szeretetét, ami egész életemben hajtott. Azt a hajtós énemet már nem tudtam Szegeden úgy képviselni. Nagyon örülök, hogy ez most visszajött” – mesélte.Azt mondja, ma már minden edzésre és mérkőzésre örömmel érkezik, és különösen hálás a klubnak, valamint a csapattársainak azért, hogy ismét felszabadultan kosárlabdázhat.

Egyre jobban összeáll a Kosársuli

Bár a vásárhelyiek már a szezon elején értékes idegenbeli győzelmet szereztek, Kristóf szerint a csapatépítés még korántsem ért véget. Úgy látja, hogy az újonnan érkezett játékosok – köztük Anda Dávid és ő maga – tapasztalatot is hoztak a keretbe. Ugyanakkor időre van szükség ahhoz, hogy mindenki pontosan érezze a másik mozgását, döntéseit és játékstílusát.

A fejlődést mérkőzésről mérkőzésre tapasztalja. Külön kiemelte a Hepp-kupában szerzett tapasztalatokat, amikor mindössze hat játékossal kellett helytállniuk. Bár a találkozó vége nem úgy alakult, ahogyan szerették volna, számára biztató volt látni, hogy nehéz körülmények között is együtt maradt a csapat. Szerinte az ilyen mérkőzések később sokat érhetnek, hiszen egy hosszú idény során sérülések, betegségek és más váratlan helyzetek is próbára tehetik a keretet.

A mosoly mögött ott van a család támogatása

Aki találkozott már Polányi Kristóffal a vásárhelyi csarnokban, alighanem egy mosolygós, pozitív játékosra emlékszik. Amikor ezt szóba hoztuk, nevetve mesélte, hogy a felesége bizony meglepődött, amikor otthon elmondta neki: Vásárhelyen mindenki mindig mosolyogni látja. Kristóf elismerte, hogy természetesen neki is vannak nehezebb pillanatai. Ezeket többnyire otthon dolgozza fel, ahol felesége és szülei mindig igyekeznek pozitív gondolatokkal támogatni. Éppen ezért különösen fontos számára, hogy amikor belép a csarnokba, jó energiákat vigyen magával, és ezt a csapattársainak is továbbadja.

A rájátszás a cél, de a közösség még fontosabb

Arra a kérdésre, mivel lenne elégedett a bajnokság végén, Kristóf nem egyéni statisztikákat vagy személyes elismeréseket említett. A legfontosabb célja, hogy a Kosársuli bejusson a rájátszásba. Ennél is lényegesebbnek tartja azonban, hogy az idény végéig megmaradjon az a csapatjáték és összhang, amelyet már most a vásárhelyi közösség legnagyobb értékének érez. Több mint harminc évvel azután, hogy édesapja a legendás ATC HKK kapitányaként játszott Vásárhelyen, Polányi Kristóf ugyanabban a városban találta meg azt a közeget, amelyről gyermekkorában annyi történetet hallott. A két korszakot nemcsak a családi kapcsolat köti össze, hanem az a szemlélet is, amely szerint a kosárlabdában a legnagyobb érték az együtt kiharcolt siker.