Hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Hódmezővásárhelyi FC a Meton-FC Dabas ellen az NB III. Délkeleti csoportjának 11. fordulójában. A vásárhelyiek megszerezték a vezetést, majd emberelőnybe is kerültek, de a győztes gólt már nem sikerült megszerezniük.
A szombati találkozó első félidejében a HFC irányította a játékot, több helyzetet is kialakított, de a gólra a szünet utánig kellett várni. Az 54. percben Valencsik Dávid pontos lövéssel szerzett vezetést a hazaiaknak.
A Dabas azonban a 73. percben Dudás fejesével egyenlített. Nem sokkal később Bolla kiállítása miatt emberelőnybe került a Vásárhely, de hiába támadott a csapat, az eredmény már nem változott. Brlázs Gábor vezetőedző csalódottan értékelt, hiszen szerinte megvoltak a lehetőségek a mérkőzés megnyerésére.
NB III., Délkeleti csoport, 11. forduló:
Hódmezővásárhelyi FC–Meton-FC Dabas 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Valencsik Dávid (54.), illetve Dudás (73.).









