Az elmúlt időszakban a régi aszfaltréteget már felmarták, most pedig az új aszfalt is a helyére került, napközben némi forgalomkorlátozással egybekötve.
Reggel megkezdődtek és délutánra a tervek szerint be is fejeződnek az aszfaltozási munkálatok a Kodály Zoltán, Kohán György és Hunyadi utca találkozásánál. Napközben emiatt forgalomkorlátozás is volt az érintett szakaszon, volt amikor félpályán haladt a forgalom, a délutáni időszakban azonban a Hóvirág utcára nem lehetett behajtani és onnan kijönni sem, amit néhányan nehezményeztek, bár talán ez csekély ár az új aszfaltért.
Az érintett szakaszon korábban a toldozás-foltozás volt a jellemző, de a kátyúk ennek ellenére főnixmadarat megszégyenítve születtek újjá, főleg a téli időszakot követően. Az önkormányzat a mostani beruházástól azt várja, hogy hosszabb távon megoldja a problémát és egy darabig nem kell kátyúzni ezen a részen.
A kivitelező szakemberi pénteken levonulnak, a hétvégén már új pompájában lesz használható a szakasz, azonban a következő héten várhatóan lesz még némi forgalomkorlátozás, hiszen kezdődik az „aszfaltrajzverseny” vagyis a zebrák és a felezővonal felfestése.















