A Kása-erdei kerékpárút nemcsak a bicikliseknek, hanem a gyalogosoknak is könnyebbséget jelenthet – erről beszélt Márki-Zay Péter polgármester a VTV Időben című műsorában. Ahogy azt múlt heti cikkünkben már megírtuk, a tervezett út nem aszfaltburkolatot kap, hanem vízáteresztő, stabilizált felületet, melyben zúzottkő is van.
A polgármester a beruházást ért kritikákra reagálva hangsúlyozta, hogy a fejlesztés közparkot érint, nem természetvédelmi területet, és a kivitelezéshez nem szükséges fákat kivágni. Elmondása szerint az egyenletes útfelület azoknak is megkönnyítené az erdő használatát, akik nehezebben közlekednek.
A műszaki dokumentáció szerint a kerékpárút 1156 méter hosszú és 2,75–3 méter széles lesz, 5 centiméteres Stabilizer burkolattal, zúzottkő alapra építve. A közbeszerzésre öt ajánlat érkezett, a nyertes Colas Út Zrt. bruttó 139,6 millió forintért vállalta a kivitelezést, 90 napos határidővel.
A Nagy András János utcától a Liget sor és a Bartók Béla utca találkozásáig vezető szakasz a tervek szerint egy nagyobb kerékpárút-hálózat része lesz. A későbbi, csatornán átvezető híddal Kishomok és Kertváros felől is könnyebben elérhetővé válnának a város északi és északnyugati részei.
A VTV Időben című műsorának tegnapi adását itt nézheted meg:










