A TF otthonában javítana a Kosársuli

írta: Martonosi János | 2026. október 08.

Péntek este újabb idegenbeli erőpróba vár a Vásárhelyi Kosársulira: Saša Vejinović csapata a TFSE otthonában lép pályára az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában.

Az első két kört követően ugyanolyan mérleggel áll a két csapat a bajnokságban: a Kosársuli hazai pályán legyőzte a Budapesti Bikákat, majd gyenge kezdés után kikapott a Nagykőrös vendégeként, míg a TFSE – egyaránt hazai környezetben – legyőzte a Százhalombattát (72-64), a címvédő Kozármislenytől viszont tízpontos vereséget szenvedett. A dr. Boros Zoltán által irányított egyetemisták legponterősebb játékosa eddig Bognár Mátyás, de Alcser Dánielre is figyelni kell.

A Kosársuli jó csapatjátékkal joggal bízhat a győzelemben, a Nagykőrös elleni második félidő a csapat reálisabb arcát mutatta.

A TFSE–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés október 9-én, pénteken este 20:45-kor kezdődik a dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Előtte, 17:30-tól az U21-esek is összecsapnak.

Forrás: Vásárhelyi Kosársuli

Programok és rendezvények

Hódmezővásárhely és környékének kultúrális programjai, rendezvényei

Fedezd fel a város és a tőle 30 perces autóútra lévő programokat és legyél te is részese a térség közösségi életének!

Hírek

Programok

01
okt
12:00
Dátum:
október 1 - október 31, 2026
Időpont:
12:00 am
Helyszín:
Több helyszín
15
okt
7:00
Dátum:
október 15, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
17
okt
7:00
Dátum:
október 17, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
18
okt
6:00
Dátum:
október 18, 2026
Időpont:
6:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
23
okt
Dátum:
október 23 - október 24, 2026
Időpont:
All Day Event
Helyszín:
Colosseum Club
24
okt
7:00
Dátum:
október 24, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ