A tetováló művészek fővárosává válik a hétvégén Vásárhely

írta: Martonosi János | 2026. október 08.

Harmadik alkalommal változik a tetováló művészek hazai fővárosává Hódmezővásárhely a hétvégén. Jószai Tamás, a Stonewall Tattoo Convention megálmodója és főszervezője szerint a rendezvény mára szakmai körökben komoly rangot vívott ki magának, de ennél is tovább mennének: hosszabb távon egy különleges, modern művészeti fesztivált szeretnének létrehozni Vásárhely belvárosában, a Fekete Sasban.

Jószai Tamás Európa és Amerika számos pontján megfordult tetoválóművészként, a külföldi rendezvényeket járva pedig egyre inkább azt érezte, hogy Magyarországon hiányzik egy hasonló, magas színvonalú szakmai esemény. A pandémia idején ráadásul szinte teljesen eltűntek az ilyen találkozók, ebből született meg a Stonewall ötlete.

Felmerült, hogy Budapesten lenne érdemes elindítani a rendezvényt, Jószai azonban ragaszkodott Hódmezővásárhelyhez és az itteni különleges helyszínhez. Mint fogalmazott, olyan eseményt szeretett volna, amely akár a tetoválás „ékszerdoboza” is lehet. „Én szeretem Vásárhelyet. Kis, nyugodt közeg, ugyanakkor szerintem egy elég kreatív város” – mondta. Úgy érzi, helyben támogató közeg veszi körül azokat, akik valami újjal próbálkoznak, ezért a város jó terep a kísérletezéshez és új ötletek megvalósításához.

Már rangot jelent bekerülni

Az első két rendezvény után elsősorban pozitív visszajelzéseket kaptak, a javaslatokat pedig igyekeztek beépíteni a következő Stonewallba. Jószai szerint szakmai szempontból mára sikerült elérniük, hogy rangot jelentsen bekerülni a kiállítók közé. A tetoválókat ugyanis válogatják, nem automatikusan kerülhet be minden jelentkező.

A főszervező számára az egyik legfontosabb visszajelzés az, hogy a résztvevő művészek jól érzik magukat Vásárhelyen. Erre tudatosan nagy hangsúlyt fektetnek: a hosszú és koncentrált munka miatt a tetoválókat külön cateringgel és akár masszázzsal is várják. Szerinte ez a látogatók szempontjából sem mellékes: ha a kiállítók felszabadultan érzik magukat, az az egész rendezvény hangulatára hatással van.

Már a családokra is készülnek

A Stonewall közben folyamatosan változik. A szervezők azt tapasztalták, hogy egyre több család érkezik a rendezvényre, ezért idén külön gyerekszekcióval és interaktív programokkal készülnek. A cél az, hogy amíg a gyerekek felügyelet mellett elfoglalják magukat, a szülők nyugodtan körülnézhessenek. A tetoválás mellett élőzenei koncertek is lesznek többféle stílusban, vasárnap délután pedig Kabai László és Sipos Péter érkezik a rendezvényre a 2Much Podcasttal. A szervezők ezzel is szeretnék megmutatni, hogy a Stonewall jóval több lehet egy kizárólag szakmának szóló tetoválóversenynél.

Húsz kategóriában versenyeznek

A szakmai rész továbbra is a Stonewall egyik alappillére. Idén húsz kategóriában mérik össze munkáikat a tetoválók. Lesznek olyan versenyszámok, amelyekbe már begyógyult tetoválásokkal lehet nevezni, más kategóriákban viszont kizárólag a rendezvény helyszínén, teljes egészében ott elkészített munkák indulhatnak. Jószai Tamás szerint maga a tetoválás is folyamatosan változik. Az elmúlt évek finom, minimalista, úgynevezett fine line irányzata szerinte kezd háttérbe szorulni, és hamarosan új stílus kerülhet előtérbe. Ahogy a divatban, itt is rendszeresen visszatérnek korábbi korszakok motívumai – most például a kilencvenes és kétezres évek világa is újra megjelenik.

A harmadik Stonewall így már nemcsak arról szól, hogy újra összegyűlnek Vásárhelyen a tetoválás képviselői. A szervezők célja egy olyan esemény felépítése, amely idővel a város egyik különleges, országosan is ismert kulturális rendezvényévé válhat.

PROGRAM

Időpont: 2026. október 10–11.
Helyszín: Fekete Sas, Hódmezővásárhely

Szombat, október 10.
10:00 Hivatalos megnyitó
11:00 1. zsűrizés: legjobb alkotás, legjobb takarás, legjobb színes, legjobb fekete‑szürke, legjobb oriental és legjobb realisztikus gyógyult tetoválás
13:30 Bellegance @ Fraser DJ szett 1.
16:00 Bellegance @ Fraser DJ szett 2.
17:50 Suspension show
18:30 2. zsűrizés: legjobb kicsi és legjobb közepes friss tetoválás, a nap legjobbja
20:30 Láma Dalai koncert

Vasárnap, október 11.
10:40 Breakdance show
11:30 3. zsűrizés: legjobb színes, legjobb nagy és legjobb oldschool/neotrad friss tetoválás
13:20 Suspension/shibari show
14:00 Jack Cannon Duo
15:20 Firefantasy zsonglőrshow
16:45 2 Much
18:30 4. zsűrizés: legjobb blackwork/ornamental, legjobb fekete‑szürke, legjobb surreal és legjobb realisztikus friss tetoválás, legjobb kollaboráció, a nap legjobbja, a show legjobbja

A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.

Programok és rendezvények

Hódmezővásárhely és környékének kultúrális programjai, rendezvényei

Fedezd fel a város és a tőle 30 perces autóútra lévő programokat és legyél te is részese a térség közösségi életének!

Hírek

Programok

01
okt
12:00
Dátum:
október 1 - október 31, 2026
Időpont:
12:00 am
Helyszín:
Több helyszín
15
okt
7:00
Dátum:
október 15, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
17
okt
7:00
Dátum:
október 17, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
18
okt
6:00
Dátum:
október 18, 2026
Időpont:
6:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
23
okt
Dátum:
október 23 - október 24, 2026
Időpont:
All Day Event
Helyszín:
Colosseum Club
24
okt
7:00
Dátum:
október 24, 2026
Időpont:
7:00 pm
Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ