Egy vásárhelyi szakember is ott volt a kulisszák mögött, amikor elkészült Geszti Péter és Oláh Ibolya közös klipje, az LGT klasszikusát feldolgozó „És jött a doktor!”. Borbás Edina a produkció gyártásának egyik meghatározó szereplőjeként a helyszínbejárástól a forgatás megszervezésén át egészen az utómunkáig részt vett a klip elkészítésében. Edinát arra kértük, hogy ugorjunk be egy kicsit a kulisszák mögé!
Ha meglátsz egy elkészült videoklipet a nagy közösségi videómegosztós oldalon, akkor általában tudod ki az előadó, mi a dal címe és bízol a remek látványban, fényképezésben. Azt viszont már jóval kevesebben tudják, mennyi ember munkája kell ahhoz, hogy az ötletgazda, rendező elképzeléseiből végül megszülessen a néhány perces klip.
Az egyik ilyen háttérben dolgozó szakember a vásárhelyi Borbás Edina, aki most Geszti Péter és Oláh Ibolya új videoklipjének elkészítésében is részt vett. A dal az LGT „És jött a doktor” című számának feldolgozása, amely Edina szerint elsősorban az ő generációjának lehet igazán ismerős és fontos.
Edina a klip rendezőjének, Jimy J. Hollywoodnak a közvetlen munkatársa, a produkcióban pedig gyártásvezetőként és első asszisztensként dolgozott, ahogy teszi azt sok más hasonló produkció esetében is.
Egy klip esetében a munka jóval korábban elkezdődik, mint, hogy bekapcsolják a kamerát és valaki felkiált, hogy „Forog!”. Edina már az első tárgyalásoktól és helyszínbejárástól részt vett a projektben, majd a stáb összefogása, a forgatás előkészítése és a forgatási nap megszervezése is az ő feladatai közé tartozott.
A forgatáson első asszisztensként abban is komoly szerepe van, hogy pontosan mikor, mit és hogyan vesznek fel, hogyan rendezik be a helyszínt, és minden a megfelelő időben a megfelelő helyre kerüljön. A munka pedig a kamerák leállásával sem ér véget: Edina az utómunkában is részt vesz.
A Geszti Péterrel való közös munka ráadásul nem az első volt. A korábbi együttműködésnek köszönhetően már kialakult a felek között egy jó munkakapcsolat, így amikor az új kliphez kerestek csapatot, Jimy J. Hollywoodékra esett a választás.
Edina szerint Geszti Péter egyik különlegessége, hogy sok előadónál jóval konkrétabb elképzelésekkel érkezik egy-egy produkcióba. Tudja, milyen irányt szeretne, ugyanakkor képes arra is, hogy a rendezőnek és a stábnak teret adjon.
„Neki sokszor sokkal konkrétabb elképzelése van, tudja a vonalat, tudja, hogy mit szeretne, és emellett azért hajlik arra, hogy a rendező vagy a csapat beleszólhasson. Át tudja adni az irányítást.”
Ez persze egyben komoly kihívás is. Ahogy Edina fogalmazott, Geszti esetében nem könnyű annál jobbat létrehozni, mint amit ő eredetileg elképzelt.
A kész klip azonban végül nagyon tetszett neki, és a forgatás után külön megköszönte a munkát az egész stábnak.
A klip főhelyszíne Budapest belvárosa, az Astoria környéke volt, a stáb egy tetőn dolgozott és nem hiányzott a látvány és a kemény munka sem.

„Bitang meleg volt a tetőn. És Ibolya előtt is le a kalappal, mert ő és Péter is kabátban, bőrdzsekiben dolgozott” – idézte fel Edina.
A forgatási nap egész napos program volt. A táncosokkal már reggel elkezdték a munkát, a csapat bejárta a belvárost, több helyszínen is készültek felvételek, majd Geszti Péterrel és Oláh Ibolyával a már említett tetőn forgattak.
A videóban ráadásul komoly vizuális utómunka, VFX is helyet kapott. Bár ma már szinte minden filmes produkció kapcsán felmerül az AI, ebben az esetben nem mesterséges intelligenciával készült a látványvilág: egy VFX-szakember dolgozott rajta, ami hosszabb és összetettebb utómunkát jelentett.
A klip egyik legérdekesebb ötlete egy egészen különleges kellék lett. Geszti Péter olyan megoldást szeretett volna, amely valamilyen módon magának a zenének az erejét is megmutatja.
Így született meg a „zene-fegyver” ötlete.
A különleges kelléket Edina kollégája, Roli készítette, aki egyébként színházi kellékek gyártásával is foglalkozik. A megvalósításhoz még gitárboltokat és javítóműhelyeket is végigjárt, hogy megtalálja a megfelelő alkatrészeket. Szóval a zene-fegyver nem csak egy filmes trükk, hanem a maga fizikai valójában is elkészült.
Edina az elmúlt időszakban természetesen több másik produkción is dolgozott. A szintén újonnan megjelent Kökény Attila X Rakonczai Viktor: Csak az álmokon át klip is az ő csapatához köthető.
A videoklipek mellett pedig egy teljesen más világ is formálódik a háttérben, ami Edinát ismerve egyáltalán nem meglepő. Formálódik legújabb regénye, ami egy történelmi ihletésű sztori lesz, a kutatómunka pedig már javában zajlik. A sztori az 1700-as évek Olaszországába repíti vissza az olvasót, Edina pedig már 2,5 hónapja kutatja az időszakot, hogy minél hitelesebb képet tudjon adni legújabb történetében a korszakról.










