„Így védem őt / Így gondoskodom róla” címmel fotópályázatot hirdet általános és középiskolás diákoknak a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A pályamunkákat november 6-ig várják.
Az állatok világnapjához kapcsolódó pályázat célja, hogy a fiatalok fényképeken keresztül mutassák meg, hogyan gondoskodnak a környezetükben élő állatokról. A fotókon szerepelhetnek házi- és haszonállatok, de akár vadon élő állatok is – a lényeg, hogy a képek a felelős gondoskodást, az állatok védelmét, ápolását és jóllétét mutassák be.
A szervezők ezzel arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a felelős állattartás jóval többet jelent az etetésnél. Hozzátartozik a megfelelő táplálék és ivóvíz biztosítása, a rendszeres mozgás, a védett pihenőhely, az ápolás és az állatorvosi ellátás, valamint az ivartalanítás és természetesen a szeretetteljes törődés is.
A versenyen három kategóriában lehet indulni: általános iskolás alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás diákok nevezhetnek egyénileg.
Egy pályázó legalább egy, legfeljebb három saját készítésű digitális fotót küldhet be. A képeknek JPG vagy JPEG formátumúaknak és legalább 5 megapixeles felbontásúaknak kell lenniük. Fontos feltétel, hogy AI-jal generált képpel nem lehet nevezni. A digitális utómunka megengedett, de új elemek hozzáadása vagy a kép tartalmának jelentős megváltoztatása már nem.
A fotók mellé egy legalább 2-3 mondatos leírást és kitöltött szerzői jognyilatkozatot is kérnek. A pályázatokat 2026. november 6-ig lehet elküldeni a barka@csongrad.police.hu e-mail-címre, „állatvédelmi fotópályázat” tárggyal.
A legjobb alkotások készítői kategóriánként vásárlási utalványt és prevenciós ajándékcsomagokat kapnak, a díjazott képek pedig a közösségi média felületein is megjelenhetnek. A díjátadót várhatóan december elején tartják.









