Százhalombattán játszik a Kosársuli

írta: Fejleszto | 2026. március 05.

Fontos idegenbeli meccs vár vasárnap a Vásárhelyi Kosársulira: Saša Vejinović csapata a Százhalombatta vendégeként játszik az NB I/B Zöld csoportjának 19. fordulójában.

A két együttes őszi meccsét novemberben remek második félidővel 87-73-ra nyerte a Kosársuli, és ezúttal is nagyon fontos lenne egy siker – a csapat négy fordulóval az alapszakasz vége előtt a 9. helyen áll a tabellán, a felsőházi rájátszást érő 8. helytől két győzelemnyi a hátrány, így a győzelem mellett a 7. Békéscsaba és/vagy a 8. Pénzügyőr vereségei is kellenének a hátralévő találkozókon.

Az őszi mérkőzéshez hasonlóan a Békéscsaba elleni, múlt heti siker is önbizalmat adhat a Kosársulinak, ráadásul az előző szezonban bajnoki bronzérmes Százhalombatta nincs jó formában: zsinórban három vereségnél tartanak, az Eger után a Nagykőröstől és a Budafoktól is kikaptak. A 6. helyen állnak, és matematikailag még az ő helyük sem biztos a felsőházi rájátszásban.

Törőcsik Marcell együttesének legponterősebb játékosa Fazekas Máté és Tichov Dominik, de az igazi erejüket évek óta a csapategység adja.

A Százhalombattai KSE–Vásárhelyi Kosársuli mérkőzés március 8-án, vasárnap 17 órakor kezdődik Százhalombattán. Előtte, 14:15-től az U21-esek is összecsapnak, a veretlenül listavezető DMTK-SZKSE fogadja a Kosársulit.

Programok és rendezvények

Hódmezővásárhely és környékének kultúrális programjai, rendezvényei

Fedezd fel a város és a tőle 30 perces autóútra lévő programokat és legyél te is részese a térség közösségi életének!

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

Győzelmekkel fejezte be a szezont az U14-es B-csapat

A Szedeák U14-es B-csapata ellen zárta a szezont a Vásárhelyi Kosársuli U14-es B-alakulata. Bonifert Domonkos legénysége mindkét helyosztó mérkőzést magabiztosan hozta, így remek győzelmekkel fejezték be a 2025-26-os idényt. Vásárhelyi Kosársuli U14/B---Szedeák U14/B ...

Programok

08
szept
8:00
Date:
szeptember 08, 2026
Time:
8:00 am
Venue:
Teszt
10
szept
8:00
Date:
szeptember 10, 2026
Time:
8:00 am
Venue:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
12
szept
Date:
szeptember 12, 2026
All Day Event
Venue:
Kossuth Tér
30
szept
8:00
Date:
szeptember 30, 2026
Time:
8:00 am
Venue:
Hódtói Sportcsarnok
01
okt
12:00
Date:
október 01, 2026
Time:
12:00 am